2011/2012-es tanév

Az év első eseménye az új weboldal, az előző évben csak egy galériát használtunk, de úgy gondoltam, több hogy információt kellene nyújtanunk magunkról, tagjainkról, a korábbi évek eseményeiről és tagjairól.

Ismét elindult a szakkör, sok lelkes taggal.

Tartottunk egy portréfotózás műhelyt: november egyik szakkörén Bokor Bence a portréfotózás elméletéről beszélt (az én folyamatos beledumálásom ellenére jó volt), majd a következő hétre becipelt egy egész komoly felszerelés halmot, amikkel beköltöztünk egy üres terembe délután és kipróbálgattuk az elméletben felsorolt hibákat és lehetőségeket.

Ősszel megkért minket a Jedlik Kézilabda csapatok egyik tagja, hogy készítsünk néhány képet az egyik meccsükről. Átvonultunk és készítettünk egy csomó képet, bár elég nehéz téma kezdőknek amatőr felszereléssel. Később készítettünk csapatképeket is, amik - úgy hallottuk - tetszettek a kézilabda csapatnak, talán még fel is használták őket weboldalukhoz.

Első félév végére kialakult a stabil fotószakkörös közösség (az igazán lelkesek), körülbelül 10 fő a két tanáron kívül.

A második januári összejövetelen úgy döntött a nagytanács, hogy ismét rendezünk kiállítást (ugye mindenki várja már?), aminek előkészületei - egyelőre szóban - már folyamatban vannak.

Mozgalmas volt a március: tartottunk egy iskolán belüli fotó gyakorlatot és egy városi fotósétát. Ugyan különösen értékes képek nem születtek, mégis tanulságos volt mindkét séta.

Megtartottuk a szakkör immáron hagyományos (a második már hagyomány) tavaszi fotókiállítását, a tavalyinál egy fokkal fejlettebb kinézettel (fekete illetve fehér háttér a képek alá), de sokkal instabilabb ragasztással. Az interakciót most kihagytuk, nem volt a képek alatt visszajelzésre lehetőség, a kiállítás ettől komolyabbnak néz ki, viszont egy moodle-s szavazást indítottunk, amelyben véleményt kértünk a nézőktől. A válaszok száma: Nem érdekel különösebben a fotózás, de végül is tetszett, nem is tudtam, hogy van ilyen szakkör (3), Nem érdekel különösebben a fotózás, de jó hogy ilyen is van a sok beszűkült sápadt arcú gamerkid mellett :) (9), Nem érdekel a fotózás, talán a kiállítást se néztem meg (3), Érdekel a fotózás, jó a kiállítás, talán jövőre jövök szakkörre is (14), Érdekel a fotózás, de a kiállítás nem tetszett, jövőre jövök szakkörre és megmutatom hogy kell (0), Érdekel a fotózás, jó a kiállítás, de szakkörre nem járnék azért (26) A szavazásba még igazgató úr is véleményt nyilvánított, köszönjük. Mivel a kiállítás most kicsit későbbre sikerült, mint tavaly, a ballagás és az írásbeli érettségi időszak alatt is látható volt, az iskolán kívülről is látták, egy konkrét visszajelzésről hallottunk, melyben irigykednek ránk, hogy itt még ilyen szakkör is van, valamint megdicsérték a virágos képeket(!).

Az év során tagjaink voltak:

diákok: Hende Olívia, Kottmayer Márton, Valkó Máté, Járay Mátyás, Németh Péter, Kuti Bence, Bokor Bence, Nyikes Dániel, Szendrei Zsolt, Turcsa Zoltán, Orbán Róbert

tanárok: Horváth Norbert, Strider Krisztián