2010/2011-es tanév

Szeptember elején a lépcsőfordulóban találkoztam Enzóval és Danival, akinek éppen fényképezőgép lógott a nyakában. Elkezdtünk beszélgetni, előjött a fotószakkör, és úgy döntöttünk, hogy érdemes körbekérdezni, hátha érdekel még valakit. Néhány embert érdekelt, találtunk egy viszonylag szabad délutánt, és a szakkör ismét elindult. Kevesebben lettünk, mint ahányan előzetesen jelezték, többen már elígérkeztek más szakkörre vagy egyéb délutáni elfoglaltságot találtak, kicsi, de jó társaság verődött össze. Hetente egy délután ültünk össze az iskolában, a foglalkozások jó hangulatban teltek, részben a fotózás történelmét, technikai hátterét, a képek elkészültének folyamatát beszéltük meg, másrészt pedig saját illetve mások képeinek megbeszélésével a fotózás esztétikájával is megismerkedtünk.

Hosszabb-rövidebb időre tagjaink voltak:

diákok: Máté Miriam, Salamon Dániel, Németh Zoltán, Kuti Bence, Mózes Ádám, Németh Péter, Bálint Andrea

tanárok: Strider Krisztián, Horváth Norbert